Január 12-én megjelenik Briney Spears debütáló albuma …Baby One More Time címmel. Március 16-án Magyarország belép a NATO-ba. Augusztus 11-én teljes napfogyatkozást láthatunk. Szeptember 30-án kivonják a forgalomból az 50 filléres pénzérmét. December 30-án véget ér az 1987 óta futó Szomszédok című teleregény a Magyar Televízió műsorán. Eme események tengerében indult el az acmilan.hu legelső változata is 1999 nyarán.
1999-ben, amikor az Internet még úri huncutság volt a betárcsázós modemek korában. Akkor, amikor a mobiltelefonokat még bunkófónnak hívtuk (irigykedve). Akkor, amikor a Milan csapatába Paolo Maldini, Alessandro Costacurta, Demetrio Albertini, George Weah, Oliver Bierhoff, Zvonimir Boban és Leonardo mellé új igazolásként megérkezett Andrij Sevcsenko és Gennaro Gattuso. Érdekesség, hogy a csapat kapusa már ekkor is Christian Abbiati volt, aki az előző szezonban kiszorította Jens Lehmann-t és a korábbi Milan legendát, Sebastiano Rossi-t, segítségével a csapat megnyerte a 16. Scudetto-t. Régi emlékeket felidézve, íme az utolsó fordulóban, a Perugia ellen a 85. percében bemutatott sorsdöntő bravúr:
Talán ha Abbiati nem védi ki, akkor minden máshogy alakul… Kivédte, és én akkor 18 évesen, a Milan sikerének tüzétől fűtve belevágtam, hogy készítsek egy magyar honlapot szeretett csapatom részére – persze ehhez akkor se a tudásom, se az energiám nem volt elég. Ám ahogy idővel kitanultam az informatika mesterségét, úgy fejlődött az oldal is. A tartalom pedig szerkesztőtársaknak köszönhetően egyre jobb és jobb lett. Lassan háttérbe vonultam a szerkesztésből és inkább a feltételek megteremtésére és a technikai háttérre koncentráltam.
2001-ben a domain nevek – halkan mondom a szót – liberalizációját követően azonnal lefoglaltam az acmilan.hu címet és azóta itt érhető el az oldal. Akkoriban egyébként így nézett ki:
Hamarosan elindult a fórum is. Az ott szerveződő közösség gyorsan kilépett a virtuális térből. Büszkeséggel tölt el az acmilan.hu közösségteremtő szerepe. Valódi barátságok, szerelmek születtek a magyar milanosok között (én is így találtam meg életem párját). Az igazi robbanás 2004 körülre tehető: amíg a 2003-as BL döntőt csak 10-15-en néztük közösen, addig 2005-ben már teltházat csináltunk az Aranyhídban. Ugyebár ezek még a Facebook, sőt az iWiW, előtti idők! (Még annak sem lett végzetes következménye, hogy a régi fórumot egy rossz pillanatomban véletlenül letöröltem:) Nagyszerű Milan sikereket élhettünk meg közösen, mind a kivetítő előtt, mind a San Siro-ban, mind a szurkolói bajnokságokon.
Később, a Facebook óta csökkent a fórum jelentősége. Sőt, a vertikális portáloknak (egy témára fókuszáló oldalak, pl. acmilan.hu) is meg kell találniuk a helyüket a Twitter, Youtube és társai mellett. Fel kell ismerni, hogy az információ fogyasztók igényei is folyamatosan változnak. Úgy látom, hogy a jelenlegi trend szerint a 444-esedés figyelhető meg: 1 animált gif, plusz maximum 2 bekezdés szöveg – többet nem sokan olvasnak el…
Az acmilan.hu az elmúlt 15 évben 4-szer újult meg jelentősen, követve a kor követelményeit. Többször vált szükségessé nagyobb kapacitású – és egyben drágább – tárhelyekre költözni. 2009-ben pedig egyik napról a másikra kellett új oldalt készíteni és új szervert is találni. Ekkor volt az oldal történetének leghosszabb, kb. 1 hónapos leállása is, miközben gyakorlatilag éjjel-nappal dolgoztam az újraindításon.
Jelenleg a helyzet stabil, a jövő új követelményeire azonban már nem az én elképzeléseim szerint fog reagálni az oldal. Eljött ugyanis az idő, hogy átadjam a stafétát. A fő ok az, hogy hitvallásom szerint kétféleképpen érdemes ezt csinálni: vagy teljes erőbedobással, vagy sehogy. Én pedig már sok éve vagyok a két állapot között, önostorozó bűntudattal: tudom, hogy mit kellene, vagy lehetne javítani, de nincs bennem elég energia, hogy végigvigyek előremutató változásokat. Nehéz elengedi a kamasz gyerekem kezét, ám folyamatosan egyre erősödött az elhatározás, hogy mindkettőnknek jobb lesz így.
Ezúton köszönöm a közös munkát mindenkinek, aki eddig részt vett az acmilan.hu készítésében. Szeretném, ha minden szerkesztő és admin, mind a jelenlegiek, mind a korábbiak büszkék lennénk arra, hogy jó dolgot hoztunk létre, közösen!
Kedves olvasók, nektek is köszönöm a pozitív visszajelzéseket, építő jellegű kritikátokat és persze a Milan iránti elkötelezettségeteket!
Pár hete, utolsó tettemel az oldalt a felhőbe költöztettem, ezzel nyugdíjazhatóvá vált az a szerver, amely az elmúlt 5 évben stabilan szolgálta ki a látogatókat. Köszönet neki is a megbízható működésért:
Jogos a felmerülő kérdés, hogy mit hoz a jövő? Nos, erre nem tudok válaszolni! Remélhetőleg sok Milan gólt! Az oldalt Norberto fogja továbbvinni, a saját elképzelései szerint. Ő felel mostantól mind a tartalmi, mind a technikai részekért, szóval kérdezzétek meg tőle!
Mindenesetre, hitem szerint az oldal jó kezekbe került, én pedig maradok az, aki mindig is voltam: Milan drukker.
Forza Milan! Üdvözlettel,
-Farkas Milán (milan)